Ausztrál gyurmafilm

Író-rendező: Adam Elliot (Harvie Krumpet, 2003)

Hangok: Toni Collette, Philip Seymour Hoffman, Eric Bana

Hogyan is kell barátot „szerezni”? A barátságok szövődésének nehézségei minden emberi lény számára komoly kérdéskör, és minden ember számára ösztönös feladat, legyen az öreg, vagy fiatal. Persze fiatalon lendületesebb és reménytelibb az ember, hiszen akkor nyitott minden út, megtörténhet bármi, de ahogyan telik múlik az idő, egyre csalódottabbak leszünk. Társaságra, de leginkább igaz barátra vágyunk egész életünkben.

Mary egy nyolc éves ausztrál kislány, aki a külvárosban él és nem örvend túl nagy népszerűségnek, ezért kezébe veszi az irányítást, már ami a barátszerzést illeti. Egy nap fellapozza a telefonkönyvet és vakon az egyik névre bök. A sors furcsa úton-módon, de kiválasztotta számára a levelezőtársat, Max-et a New York-i negyvenest. Levelezni kezdenek, és 20 évig támogatják egymást az adottságaik okán (kor, hely, nem) eltérő problémák kezelésében, mert egy valami közös, barát mindenkinek kell.

Felnőttes gyurmafilmről írtam az imént, mely sugárzó emberségénél fogva magával ragad és elgondolkodtat. A film technikája, de leginkább szereplői karakterisztikája ismerős lehet azok számára, akik a 2003-as év Oscar-díj átadóján még kivárták a legjobb rövidfilm készítőjének járó díjátadást, ugyanis azt Adam Elliot kapta a Harvie Krumpet c. darabjáért. Már abban is felnőtt problémakörök adták a ’mese’ sava borsát, de igazán csúcsra járatni a szemléletet és a felnőtteknek tálalt tanulságok, csak az idei alkotásában sikerült. A Mary és Max c. alkotás jó pár díjat besöpörve indult útjának Ausztráliából, ahol nagyon érdekes módon, olykor intellektuálisabb és érzékenyebb művészettel lehet találkozni, mint a jó öreg Európában. A darab természetesen hazájában összeszedett 1 Millió USD jó eredménynek számít, de megszokott módon Amerikában már nem sok vizet zavart. Idén áprilisban kezdték vetíteni a szerencsés országok, szerencsés mozijaiban a kiváltságos nézőknek, akik sajnos nem a magyar nézők közül kerültek ki. Nem különös módon a darab nem jutott még el hazánkig. Tegyük hozzá, sok esetben megelégednénk egy szolid DVD kiadással is, akár szinkron nélkül is, csak láthassuk!

Aki tehát szeretne találkozni egy Toni Colette (Egy cipőben;Egy fiúról) hangján megszólaló nyolc éves ausztrál kislánnyal, illetve egy Philip Seymour Hoffman (Synecdoche, New York; Capote) orgánumán zsörtölődő férfivel az imádkozzon hazai forgalmazásért, mert ennek a csodálatosan emberbarát felnőtteknek szóló gyurmafilmnek csak így lehet esélye!

Miért?

Mert humoros minden jelenetében; árnyaltak és szeretnivalóak a karakterek; minden esendőségükkel és problémájukkal önmagunkat juttatják eszünkbe, magunkra ismerve bennük; Eric Bana kiejtésért; a gyurmatechnika a Wallace és Gromit óta tudjuk, hogy nem halt meg, csak igazi tartalmat nyer; cigiző akváriumi hal.